Demeter Péter

Szerdán végre újból a tanulásé volt a főszerep. Ezen a délelőttön olyan hasznos applikációkkal ismerkedtünk meg, amelyekkel informatívabbá, látványosabbá tehetjük posztjainkat. Segítségükkel könnyedén kiválaszthatjuk az üzenetünk eljuttatásának legmegfelelőbb módját, a közölni kívánt tartalom megértését leginkább szolgáló megjelenítési formát.

A második héten új csoporttal kezdtük a munkát. Többen hazautaztak a korábbi társaságból, négyen pedig most kapcsolódtak be a képzésbe. Az új csapattagok mindannyian Magyarországról érkeztek, így olyan érzésem volt, mintha a Vas utcában, a Fővárosi Pedagógiai Intézetben ülve ismerkednék a közösségi média rejtelmeivel.

"Egy kép többet mond ezer szónál" tartja a már-már közhelyessé vált mondás. Nos, gondoljuk végig, akkor mennyit árul el a képek sorozatából, videókból összeállított tartalom! Nem is kell magyarázni.

A tegnapi YouTube-os ismertető lezárásaként Alex néhány videós aranyszabállyal kezdte a mai délelőttöt. Originális ötletek persze nem hangzottak el, hiszen az, hogy csak jó minőségű eszközökkel érdemes dolgozni, és az sem árt, ha a készülék akkumulátora kellően fel van töltve, ugyan valóban hasznos tanács, de az IKT világában kicsit is otthonosan...

A "How to use ..." című kurzust olyan pedagógusok számára hirdették meg, akik a tabletekben, az okostelefonokban rejlő pedagógiai lehetőségekkel szeretnének megismerkedni, akik a különböző oktatási applikációk segítségével, illetve a közösségi média eszközeivel kívánják hatékonyabbá tenni tanóráikat.

© 2019 Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola                     1031 Budapest, Arató Emil tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el