The secret of the Finnish education avagy a miben rejlik a finn oktatás sikere
Mint, mindig az első idegen helyen töltött éjszaka, most is keveset aludtam. Negyed egykor még fotóztam egyet az ablakból, hogy meg tudjam mutatni, milyen fényviszonyok vannak errefelé, aztán elaludtam. Majd arra ébredtem fel, hogy nem húztam be a sötétítőt és kiégeti a szemem a nap. Hirtelen átfutott az agyamon a megszokás, ha már ilyen magasan jár a nap, akkor már legalább 9 óra lehet, még nem voltam reggelizni és 10-re be kell érnem a suliba. Nos, a tv sarkán lévő óra 3.25 percet mutatott.

Természetesen a visszaalvás nem sikerült, szép hosszú napnak néztem elébe. A délelőtt folyamán betekintést nyerhettünk a finnek hétköznapjaiba, történelmébe, oktatási rendszerük működésébe. Hiteles forrásból származó információk alapján bátran ki merem jelenteni, hogy az itteni diákok/tanárok sikerének titka nem a módszereikben, nemzeti alaptantervükben vagy a gyerekek képességein, lehetőségeiben rejlik, hanem a szemléletmódukon. Ennek az első és legfontosabb alapköve a tanuláshoz való jog. Nem kötelező iskolába járni, de a tanuláshoz való jogot mindenkinek biztosítani kell. Mivel a szülök belátják, hogy otthon ezt nem tudják megadni a gyermekeiknek, iskolába járatják őket. Hisznek abban, hogy az otthonukhoz legközelebbi iskola a legmegfelelőbb számukra. Miért? Itt a második és talán a legfontosabb tényezője a sikerüknek: a bizalom és tisztelet. A finn tanárképző szakokra 11-szeres a túljelentkezés, míg az orvosi szakokra "csak" 8-szoros. A finn tanárokat elképesztően magas színvonalon oktatják és magas elvárásoknak kell megfelelniük, míg meg nem szerzik a diplomájukat. Attól a pillanattól kezdve viszont társadalmi szintű bizalmat, megbecsülést és tiszteletet élveznek. Az állam bízik a tanáraiban, nincs további minősítés, ellenőrzés semmiféle szinten. Az iskolák saját belső minőségbiztosítási rendszerüknek kell, hogy megfeleljenek. A meglehetősen rugalmas nemzeti alaptantervben meghatározott nevelési, oktatási célokat saját elképzeléseik, terveik szerint, a számukra és a csoportjuknak legmegfelelőbb módszerekkel, tanítási segédletekkel érik el. Teljes szabadságot élveznek. A szülők is bíznak a tanárokban. Nem vonják kétségbe szakmai hozzáértésüket, nem kérdőjelezik meg döntéseiket. Természetesen itt is adódnak problémák, de ezekhez úgy állnak hozzá, hogy megtalálják a mindenki számára megfelelő megoldást. Tudják, hogy a tanárok is emberek, hibázhatnak, lehetnek fáradtak, küzdhetnek személyes problémákkal, de tudják, hogy miként hozzák helyre, ami elromlott. Kommunikálnak egymással szülők, gyerekek, tanárok, vezetők. A cél a közös: a gyerekeket a számukra megfelelő módon terelgetni, nevelni, tanítani. Ebbe az együttműködésbe vetett hitüket ( mely szerint a tanárok reálisan, valódi tudásuknak megfelelően értékelik a gyerekeket) bizonyítja az is, hogy az általános iskola elvégézése után nem kell felvételizünk a diákoknak, a szerzett jegyeik alapján választanak középiskolát. A pedagógusokat nem csak erkölcsi, anyagi elismerés is megilleti Finnországban. A kötelező óraszámaikon felül vállalt munkájukat, legyen az bármi (plusz óra, fejlesztés, szakkör, tábor, dokumentáció, programszervezés, helyettesítés....) az iskola igazgatója a rendelkezésére bocsátott szép nagy keretből saját belátása szerint honorálja.
Nálunk is működhetne, de ahhoz felülről kezdeményezett gyökeres szemléletváltásra lenne szükség. Az erkölcsi elfogadást, megbecsültséget alulról is kezdeményezhetjük, de így is csak akkor sikerülhet, ha mi magunk is hajlandóak vagyunk megújulni és a szülői munkaközösség is egy a finnekéhez hasonló támogató attitűdöt tud felvenni. A kulcsszó a BIZALOM!

Az ebédszünet után meghallgattuk egymás prezentációit. Érdekes volt látni, hogy micsoda különbségek vannak az egyes országok között, melyek azok a problémák, amikkel mindannyian küzdünk.
Estére a Jaakarhut nevű helyre szervezett nekünk programot Esa. Mi más is lehetett volna, mint szauna, majd merülés az ország számtalan tavai közül a legnagyobban. Nos, amin tegnap még elszörnyedtünk, azt ma mi is megtettük újdonsült francia barátaimmal és a csoport többi tagjával együtt. A forró szaunából kijőve lelkesen úszkálunk a 19 fokos vízben. Kihívás teljestítve!