#ujhet #ujcsapat
A második héten új csoporttal kezdtük a munkát. Többen hazautaztak a korábbi társaságból, négyen pedig most kapcsolódtak be a képzésbe. Az új csapattagok mindannyian Magyarországról érkeztek, így olyan érzésem volt, mintha a Vas utcában, a Fővárosi Pedagógiai Intézetben ülve ismerkednék a közösségi média rejtelmeivel.
Hétfőn és kedden a szokásos ismerkedéssel telt a délelőtt. Alex most is részletesen bemutatta szeretett városát, annak lakóit, történelmét, kultúráját és persze gasztronómiai kincseit, majd az új résztvevőink mutatkoztak be otthon elkészített prezentációikkal.
Szakmai program éppen csak annyi időnk maradt a két nap alatt, hogy alaposan kitárgyaljuk, hogy mi is az a hashtag, mire használhatjuk, és hogy tudjuk a leghatékonyabban használni a közösségi médiában.
A hashtag egy olyan kifejezés, amely egy vagy több szóból áll, előtte pedig az ún. hash (#) jel áll, például #erasmusbarcelona.
A hashtag azonosítja a tartalmat elsősorban a közösségi média különböző platformjain (YouTube, Facebook, Instagram, Twitter stb.). Tulajdonképpen egy címke vagy kulcsszó, ami által besorolhatóvá válnak a tartalmak, a felhasználók pedig ennek segítségével könnyen megkereshetik a számukra szükséges információkat. Ha valaki rákeres egy címkére, az adott közösségi oldal összes publikus bejegyzése, topicja, képe vagy videója, mely ezzel a címkével lett ellátva, rögtön megjelenik a találati listában.
Az #aquincumsuli kifejezésre a Google-kereső segítségével, a különböző közösségi platformokon posztolt publikus bejegyzések között például ezeket a tartalmakat fedezhetjük fel iskolánkkal kapcsolatban.
A hét további témáinak bevezetése képpen végigvettük azokat az készségeket, képességeket, amelyek segítségével könnyen, rugalmasan és hatékonyan tudunk megbirkózni a mindennapi élet kihívásaival. Áttekintettük, hogy a közösségi média felhasználásával mely területeket kialakulását tudjuk a leghatékonyabban elősegíteni tanulóinknál.
